„Tudom, hogy bolgár vagyok, de magyarnak érzem magam.”

A tanulmány a székelykevei (Skorenovac) bolgárok magyar nyelvű, nyelvhasználatra vonatkozó narratívái alapján vizsgálja anyanyelv-használatukat, kétnyelvűségüket és nyelvcseréjüket, miközben számba veszi azokat a társadalmi tényezőket, amelyek mozgatórugói a településen zajló nyelvi változásoknak. A település története bukovinai székelyek, szegedi kirajzású magyarok, bánáti bolgárok és svábok idetelepítésével kezdődött. A székelykevei bolgár nyelvközösség néhány tagjának metanyelvi narratívái megvilágítják azokat a társadalmi-nyelvi eseményeket és gyakorlatokat, amelyek a nyelvcsere irányába tolták a bolgár-magyar kétnyelvűséget. Jelentős szerepet kap ebben a folyamatban az iskola nyelve, a bánáti bolgár nyelv kodifikálásának hiánya és még néhány más olyan társadalmi vonás, amely a korabeli Jugoszlávia jellegzetességeként értékelhető. Ugyanakkor betekintés nyílik azokba az egyéni erőfeszítésekbe és (meta)nyelvi gyakorlatokba, amelyek a bolgár nyelvi vitalitás megerősítésére, hanyatlásának visszafordítására irányulnak.