Érzelmek a (kül-)politikaelemzésben: egy új módszertan genealógiája

Platón, Arisztotelész, Descartes és Rousseau óta az ész–érzelem, a ráció–emóció szembeállításnak hosszú története van. E cikk fő tézise, hogy a társadalomtudományok többsége – a történettudománytól a politikatudományig, azon belül a nemzetközi kapcsolatok elméletétől egészen a külpolitika-elemzésig – mind a mai napig „egy szemmel néz”, s így a „valóságnak” csak egy részét látja. Az uralkodó paradigmák ugyanis az említett tudományterületeken majdnem kizárólag csak a „racionális szemet” használják. Ezt a hamis önkorlátozást haladja meg az utóbbi húsz évben megfigyelhető érzelmek felé fordulás (emotional turn), amelynek a legfontosabb premisszája az értelem–érzelem dualizmusának az elutasítása. A jelen cikk a szakirodalom bemutatása után azt vizsgálja, hogyan lehet az érzelmeket a rendszerváltás utáni magyar külpolitika vizsgálatába integrálni, hogy sokszínűbb, „emberibb” kutatási eredményeket kapjunk.