{"title":"Munkakörülmények a Debreceni Konzervgyárban az üzemi lap híradásai alapján","authors":"T. Kovács","doi":"10.30716/rsz/22/1/11","DOIUrl":null,"url":null,"abstract":"Debrecenben a konzervgyár 1969-ben kezdte meg működését, de csak a következő évben került sor az ünnepélyes átadásra. A gyár Debrecenbe telepítése mellett szóló egyik nyomós érv az volt, hogy a mindenkori tervben meghatározott termelési előirányzat teljesítéséhez szükséges munkaerőt a város teljes egészében biztosítani tudja. Ez nem minden esetben sikerült, még annak ellenére sem, hogy az új nagyüzem létesítésével akarták megoldani a nők, illetve a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerő foglalkoztatását. A gyár vezetése különféle intézkedéseket tett a dolgozók megszerzése, illetve megtartása érdekében, ami egyáltalán nem bizonyult könnyű feladatnak, hiszen a munka idényjellege és az egyéb kedvezőtlen körülmény miatt nagy volt a munkaerő áramlás. A konzervipari termékek iránt megnövekedett belföldi kereslet és fokozódó exportigény kényszerítette rá a vállalat vezetését, hogy megkeresse „rejtett tartalékait”. Ennek egyik lehetséges formáját, a „szocialista brigád mozgalmat” szorgalmazta, munkaversenyeket hirdetett meg. A szocialista brigádok többletfeladat vállalásaival is találkozhatunk a brigádnapló bejegyzésekben, melyek bepillantást engednek abba a munkáslétbe, amit elvártak tőlük.","PeriodicalId":347235,"journal":{"name":"Régiókutatás Szemle","volume":"67 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0000,"publicationDate":"2023-05-23","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":"0","resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":null,"PeriodicalName":"Régiókutatás Szemle","FirstCategoryId":"1085","ListUrlMain":"https://doi.org/10.30716/rsz/22/1/11","RegionNum":0,"RegionCategory":null,"ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":null,"EPubDate":"","PubModel":"","JCR":"","JCRName":"","Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Abstract
Debrecenben a konzervgyár 1969-ben kezdte meg működését, de csak a következő évben került sor az ünnepélyes átadásra. A gyár Debrecenbe telepítése mellett szóló egyik nyomós érv az volt, hogy a mindenkori tervben meghatározott termelési előirányzat teljesítéséhez szükséges munkaerőt a város teljes egészében biztosítani tudja. Ez nem minden esetben sikerült, még annak ellenére sem, hogy az új nagyüzem létesítésével akarták megoldani a nők, illetve a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerő foglalkoztatását. A gyár vezetése különféle intézkedéseket tett a dolgozók megszerzése, illetve megtartása érdekében, ami egyáltalán nem bizonyult könnyű feladatnak, hiszen a munka idényjellege és az egyéb kedvezőtlen körülmény miatt nagy volt a munkaerő áramlás. A konzervipari termékek iránt megnövekedett belföldi kereslet és fokozódó exportigény kényszerítette rá a vállalat vezetését, hogy megkeresse „rejtett tartalékait”. Ennek egyik lehetséges formáját, a „szocialista brigád mozgalmat” szorgalmazta, munkaversenyeket hirdetett meg. A szocialista brigádok többletfeladat vállalásaival is találkozhatunk a brigádnapló bejegyzésekben, melyek bepillantást engednek abba a munkáslétbe, amit elvártak tőlük.