A szankciók mint a nyomásgyakorlás eszközei a nemzetközi kapcsolatokban: a Közel-Kelet és Irán esete

Külügyi Szemle Pub Date : 1900-01-01 DOI:10.47707/kulugyi_szemle.2021.3.3

László Csicsmann

{"title":"A szankciók mint a nyomásgyakorlás eszközei a nemzetközi kapcsolatokban: a Közel-Kelet és Irán esete","authors":"László Csicsmann","doi":"10.47707/kulugyi_szemle.2021.3.3","DOIUrl":null,"url":null,"abstract":"Az elmúlt évtizedekben a nagyhatalmak által alkalmazott szankciós rendszer jelentősen átalakult. A kezdetleges, általánosabb hatású intézkedéseket a célzott és az ún. okos szankciók váltották fel. A jelen tanulmány – a bevezető elméleti gondolatokat követően – a közel-keleti térség egyes országain (Líbián, Szírián, Szudánon és legfőképp az iráni esettanulmányon) keresztül vizsgálja a szankciós politika múltját és jelenét. E nyomásgyakorlás hatékonyságáról és annak méréséről a szakirodalomban hatalmas vita folyik. Az Iránt érintő szankciókat több hullámban vezették be az iráni iszlám forradalmat, illetve a 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően. A 2015-ben aláírt nukleáris megállapodás azt az ígéretet hordozta a perzsa állam számára, hogy a főbb korlátozások betartása esetén azokat fokozatosan feloldják. 2018-ban azonban a Trump-adminisztráció egyoldalúan felrúgta a nukleáris alkut, és az ún. maximális nyomás politikájának keretében minden addiginál súlyosabb intézkedéseket vezetett be. Irán minderre az ún. maximális ellenállás politikájával válaszolt, amelynek következtében a gazdaság válságba került ugyan, ám 2020-ra az alkalmazkodás sikeressége is láthatóvá vált. Az Iránnal szembeni intézkedések így egyrészt elérték a hatásukat, hiszen az ország olajexportja jelentősen csökkent, másrészt azonban a rezsim ettől nem omlott össze. Mindez a szankciós politika korlátaira és lehetőségeire is rámutat.","PeriodicalId":378413,"journal":{"name":"Külügyi Szemle","volume":"49 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0000,"publicationDate":"1900-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":"0","resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":null,"PeriodicalName":"Külügyi Szemle","FirstCategoryId":"1085","ListUrlMain":"https://doi.org/10.47707/kulugyi_szemle.2021.3.3","RegionNum":0,"RegionCategory":null,"ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":null,"EPubDate":"","PubModel":"","JCR":"","JCRName":"","Score":null,"Total":0}

引用次数: 0

Abstract

Az elmúlt évtizedekben a nagyhatalmak által alkalmazott szankciós rendszer jelentősen átalakult. A kezdetleges, általánosabb hatású intézkedéseket a célzott és az ún. okos szankciók váltották fel. A jelen tanulmány – a bevezető elméleti gondolatokat követően – a közel-keleti térség egyes országain (Líbián, Szírián, Szudánon és legfőképp az iráni esettanulmányon) keresztül vizsgálja a szankciós politika múltját és jelenét. E nyomásgyakorlás hatékonyságáról és annak méréséről a szakirodalomban hatalmas vita folyik. Az Iránt érintő szankciókat több hullámban vezették be az iráni iszlám forradalmat, illetve a 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően. A 2015-ben aláírt nukleáris megállapodás azt az ígéretet hordozta a perzsa állam számára, hogy a főbb korlátozások betartása esetén azokat fokozatosan feloldják. 2018-ban azonban a Trump-adminisztráció egyoldalúan felrúgta a nukleáris alkut, és az ún. maximális nyomás politikájának keretében minden addiginál súlyosabb intézkedéseket vezetett be. Irán minderre az ún. maximális ellenállás politikájával válaszolt, amelynek következtében a gazdaság válságba került ugyan, ám 2020-ra az alkalmazkodás sikeressége is láthatóvá vált. Az Iránnal szembeni intézkedések így egyrészt elérték a hatásukat, hiszen az ország olajexportja jelentősen csökkent, másrészt azonban a rezsim ettől nem omlott össze. Mindez a szankciós politika korlátaira és lehetőségeire is rámutat.

查看原文本刊更多论文

求助全文

约1分钟内获得全文求助全文

来源期刊

Külügyi Szemle

自引率

0.00%

发文量