A platinaalapú kemoterápia szerepe a húgyhólyagrák kezelésében - az elmúlt 10 év klinikai tapasztalatainak feldolgozása

Abstract

Bevezetés: Az invazív húgyhólyagdaganat disszeminációjának megállítására első vonalban a platinaalapú kemoterápia áll rendelkezésünkre. Ez a kezelés azonban csupán a betegek körülbelül felében bizonyul hatékonynak. Jelen vizsgálataink célja az volt, hogy Intézetünkben a kemoterápiával kezelt hólyagrákos betegek klinikopatológiai adatait feltérképezve információt nyerjünk arról, hogy azok hatással vannak-e a platinaalapú kezelés hatékonyságára, illetve a betegség kimenetelére. Betegek és módszerek: A Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján 2007 és 2017 között platinaalapú kemoterápiával kezelt hólyagrákos betegek adatait gyűjtöttük össze. Öszszefüggéseket kerestünk a klinikai paraméterek és a betegek progressziómentes és teljes túlélése között. Eredmények: Összesen 135 beteg adatait dolgoztuk fel, akik között 97 férfi (72%) és 38 nő (28%) szerepelt. A medián életkor a kezelés megkezdésekor 63 év volt (40–82). A kemoterápia indikációja szerint három csoportot különböztettünk meg: 1) Adjuváns kezelésben részesültek azok a betegek, akik a cystectomia szövettani eredménye szerint lokálisan előrehaladott lelettel (n=42/135; 31,1%) és/vagy nyirokcsomó-áttéttel (n=19/135; 14,1%) vagy mindkettővel (n=28/135; 20,7%) rendelkeztek. 2) Induktív kezelésben részesültek, akiknek a tumora a cystectomia után progrediált (lokális recidíva n=5/135; 3,7%, távoli szervi metasztázis n=7/135; 5,2%, és nyirokcsomóáttét n=1/135; 0,8%). 3) Palliatív kezelésben részesültek azok a betegek, akiknél radikális sebészi kezelésre nem volt lehetőség (n=33/135; 24,4%). Az induktív kezelésben részesülők tumora a cystectomia után progrediált (lokális recidíva n=5/135; 3,7%, távoli szervi metasztázis n=7/135; 5,2%, és nyirokcsomóáttét n=1/135; 0,8%). Palliatív kezelés esetén radikális sebészi kezelésre nem volt lehetőség (n=33/135; 24,4%). Eredményeink alapján az induktív terápiában részesülők túlélése volt a legkedvezőtlenebb (p<0,001). A nyirokcsomóáttét megléte szignifikánsan jobb prognózissal járt együtt (p=0,036). A cukorbetegség szignifikáns rizikófaktornak bizonyult a túlélés tekintetében (p=0,027). A kezelés alatt radiológiai progressziót nem mutató páciensek szignifikánsan tovább éltek (p=0,047). Következtetések: Eredményeink alapján a kemoterápia indikációja, a progresszió típusa, valamint a cukorbetegség lényegesen befolyásolhatja a platinaalapú kezelésnek alávetett betegek túlélését. E klinikai paraméterek mellett a tumorok molekuláris sajátságait is figyelembe vevő predikciós módszerekre lenne szükség a terápiás döntések hatékonyságának javítása érdekében.