Egy modern finnugor építészet felé •

Vargha Lászlóban (1904–1984) az utókor elsősorban a néprajztudóst tiszteli, jóllehet szakmai pályája kiterjedt a muzeológiára és az építészettörténetre is. E három tudományterülettel életszakaszonként eltérő mértékben foglalkozott. Tevékenységét mindhárom diszciplína esetében áthatotta a finnek építészete iránti érdeklődés. Cikkemben életútját e szempontból vizsgálom, felhasználva a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban őrzött archívumát. Fiatalkorának meghatározó élmenyei kötődnek a finnekhez. Személyes visszaemlékezése alapján Vargha a finn építészettel és művészettel gyermekkorában ismerkedett meg egy magyar folyóiratban. Pályakezdőként csereprogrammal jut el Finnországba és köt barátságot finnekkel. A második világháború idején közreműködik egy finnugor kiállítás összeállításában Budapesten és Kolozsvárott. Mindeközben gyűjti és jegyzeteli a finn néprajzi szakirodalmat. A háborút követően a nemzetközi kapcsolattartás lehetőségei szűkülnek, Vargha is csak később tér viszsza a finn kultúrához. A hatvanas években a helyszínen tanulmányozza a szabadtéri néprajzi gyűjteményeket – köztük számos északit –, melynek tanulságaival hozzájárul a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum – svéd szóval: a skanzen – létrejöttéhez. Oktatóként az egyetemi órákon is tanítja a kortárs finn építészetet. Előadásokon, kiállításokon mutatja be itthon Finnország építészetével kapcsolatos ismereteit. Emellett szakmailag legkiemelkedőbb fellépései a finnugor kongresszusokhoz köthetők, melyekben visszatér egy őt korábban is foglalkoztató témakörhöz; melynek értelmében a magyar népi építészetnek létezik egy ősi, finnugor rétege. Sikereit árnyalja, hogy pályája végén több jelentős publikációs lehetőséggel nem élt. Egyéb érdemei mellett Vargha László kiemelkedő alakja a finn–magyar kulturális kapcsolatoknak, a finnekkel kapcsolatos kiemelkedő munkássága pedig önálló fejezettel gazdagíthatja pályája értékelését. László Vargha (1904–1984) is considered a prominent ethnographer in Hungary, albeit he was active in museology and history of architecture as well. During his career he had shifted between these topics. His contribution to all three disciplines was affected with a profound interest in Finnish art and architecture. My article investigates his professional career in the light of his appeal, using the sources preserved in his personal archive in the Hungarian Open-Air Museum. Vargha had determinative experience related to Finland during his youth. His first encounter with Finnish art was in the pages of a Hungarian periodical in his childhood. In an exchange programme he visited Finland and made friends with his peers. During the Second World War he contributed to an exhibition on Finno-Ugric peoples. The archives reveal that he had studied Finnish ethnographic literature in this period. Possibilities for maintaining international relationships were reduced after the fall of the Iron Curtain. Vargha returned to Finnish culture only after a significant interval. In the sixties he conducted a study trip to various open-air museums. Many of those destinations were in Sweden and Finland. The study trip contributed to the foundation of the Hungarian Open-Air Museum, which still borrows its name in Hungarian from the Nordic Museum: skanzen. As a university lecturer he introduced Finnish architecture to the curriculum. Vargha presented Finnish architecture in lectures and exhibitions across Hungary. He also participated in the International Congress for Finno-Ugric Studies, where he revisited the concept that an archaic Finno-Ugric layer is present in Hungarian vernacular architecture. Despite the possibilities offered and his thorough knowledge he failed to publish significant publications at the end of his career. Apart from his other achievements László Vargha was also an important character in the relationship of Finnish and Hungarian architecture, and his outstanding oeuvre related to Finland could enrich his professional evaluation.