Köszeg下森林一个年轻泥炭藓沼泽的藻类区系数据

Q3 Agricultural and Biological Sciences
Kitaibelia Pub Date : 2021-09-16 DOI:10.17542/kit.26.113
Sándor Bancsó
{"title":"Köszeg下森林一个年轻泥炭藓沼泽的藻类区系数据","authors":"Sándor Bancsó","doi":"10.17542/kit.26.113","DOIUrl":null,"url":null,"abstract":"A kőszegi Alsó-erdő tőzegmohás lápja első említése óta jelentős átalakuláson ment keresztül, az eredendően összefüggő egyetlen folt mellett néhány évtizeddel később megjelent egy újabb, kisebb kiterjedésű is. A folyamat nem állt le, ennek eredménye az itt tárgyalt harmadik egység kialakulása, ahol a jobb, kiegyensúlyozottabb vízgazdálkodásának, és az egyéb optimális környezeti adottságoknak köszönhetően lassan, de biztosan elindult a makrovegetáció szukcessziója a tipikus tőzegmohás láp társulás irányába. Ugyanez a folyamat a terület algavegetációjában lényegesen előbbre tart, mondhatni, az algaflóra összetételében már a tőzegmohás lápok jellemzői mutatkoznak meg. A tapasztalt relatíve magas diverzitás az élőhely értékét már önmagában is jelentőssé teszi, és ugyan különleges, unikális algafaj az eddigi vizsgálatok során sem került elő, a veszélyeztetettként nyilvántar­tottak közül mintegy 27 faj képviselőinek (vala­mennyi a Desmidiales rendből) esetenként egészen nagy egyedszámú előfordulása ezt csak növeli. Mindezek alapján a terület megérdemli a fokozott figyelmet mind élőhelymegőrzési, mind kutatási szempontból, egyúttal további monitorozása hasznos informáci­óval szolgálhat a hasonló élőhelyek szukcessziós folyamatainak feltárásához, megértéséhez, és ezen keresztül hatékonyabb védelmükhöz.","PeriodicalId":34861,"journal":{"name":"Kitaibelia","volume":" ","pages":""},"PeriodicalIF":0.0000,"publicationDate":"2021-09-16","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":"0","resultStr":"{\"title\":\"Adatok a kőszegi Alsó-erdő egy fiatal tőzegmohás lápfoltjának algaflórájához\",\"authors\":\"Sándor Bancsó\",\"doi\":\"10.17542/kit.26.113\",\"DOIUrl\":null,\"url\":null,\"abstract\":\"A kőszegi Alsó-erdő tőzegmohás lápja első említése óta jelentős átalakuláson ment keresztül, az eredendően összefüggő egyetlen folt mellett néhány évtizeddel később megjelent egy újabb, kisebb kiterjedésű is. A folyamat nem állt le, ennek eredménye az itt tárgyalt harmadik egység kialakulása, ahol a jobb, kiegyensúlyozottabb vízgazdálkodásának, és az egyéb optimális környezeti adottságoknak köszönhetően lassan, de biztosan elindult a makrovegetáció szukcessziója a tipikus tőzegmohás láp társulás irányába. Ugyanez a folyamat a terület algavegetációjában lényegesen előbbre tart, mondhatni, az algaflóra összetételében már a tőzegmohás lápok jellemzői mutatkoznak meg. A tapasztalt relatíve magas diverzitás az élőhely értékét már önmagában is jelentőssé teszi, és ugyan különleges, unikális algafaj az eddigi vizsgálatok során sem került elő, a veszélyeztetettként nyilvántar­tottak közül mintegy 27 faj képviselőinek (vala­mennyi a Desmidiales rendből) esetenként egészen nagy egyedszámú előfordulása ezt csak növeli. Mindezek alapján a terület megérdemli a fokozott figyelmet mind élőhelymegőrzési, mind kutatási szempontból, egyúttal további monitorozása hasznos informáci­óval szolgálhat a hasonló élőhelyek szukcessziós folyamatainak feltárásához, megértéséhez, és ezen keresztül hatékonyabb védelmükhöz.\",\"PeriodicalId\":34861,\"journal\":{\"name\":\"Kitaibelia\",\"volume\":\" \",\"pages\":\"\"},\"PeriodicalIF\":0.0000,\"publicationDate\":\"2021-09-16\",\"publicationTypes\":\"Journal Article\",\"fieldsOfStudy\":null,\"isOpenAccess\":false,\"openAccessPdf\":\"\",\"citationCount\":\"0\",\"resultStr\":null,\"platform\":\"Semanticscholar\",\"paperid\":null,\"PeriodicalName\":\"Kitaibelia\",\"FirstCategoryId\":\"1085\",\"ListUrlMain\":\"https://doi.org/10.17542/kit.26.113\",\"RegionNum\":0,\"RegionCategory\":null,\"ArticlePicture\":[],\"TitleCN\":null,\"AbstractTextCN\":null,\"PMCID\":null,\"EPubDate\":\"\",\"PubModel\":\"\",\"JCR\":\"Q3\",\"JCRName\":\"Agricultural and Biological Sciences\",\"Score\":null,\"Total\":0}","platform":"Semanticscholar","paperid":null,"PeriodicalName":"Kitaibelia","FirstCategoryId":"1085","ListUrlMain":"https://doi.org/10.17542/kit.26.113","RegionNum":0,"RegionCategory":null,"ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":null,"EPubDate":"","PubModel":"","JCR":"Q3","JCRName":"Agricultural and Biological Sciences","Score":null,"Total":0}
引用次数: 0

摘要

自第一次被提及以来,Köszeg下森林的泥炭苔藓沼泽发生了重大变化。除了最初相连的单一地点,几十年后又出现了另一个较小的地点。这个过程一直没有停止,其结果是形成了这里讨论的第三个单元,在那里,更好、更平衡的水管理,由于其他最佳的环境条件,大型植被的序列缓慢但肯定地向典型的泥炭沼泽组合开始。同样的过程在该地区的藻类植被中也取得了显著的进展,可以说,在藻类植物群的组成中,泥炭沼泽的特征已经显现出来。观察到的相对较高的多样性使栖息地的价值本身就很重要,尽管在之前的研究中没有发现特殊、独特的藻类物种,但在某些情况下,大约27个物种(均为Desmidiales目)的存在增加了这一点。在此基础上,从保护和研究的角度来看,该地区值得更多的关注,而进一步的监测可以提供有用的信息,以识别、了解并保护类似栖息地的演替过程。
本文章由计算机程序翻译,如有差异,请以英文原文为准。
Adatok a kőszegi Alsó-erdő egy fiatal tőzegmohás lápfoltjának algaflórájához
A kőszegi Alsó-erdő tőzegmohás lápja első említése óta jelentős átalakuláson ment keresztül, az eredendően összefüggő egyetlen folt mellett néhány évtizeddel később megjelent egy újabb, kisebb kiterjedésű is. A folyamat nem állt le, ennek eredménye az itt tárgyalt harmadik egység kialakulása, ahol a jobb, kiegyensúlyozottabb vízgazdálkodásának, és az egyéb optimális környezeti adottságoknak köszönhetően lassan, de biztosan elindult a makrovegetáció szukcessziója a tipikus tőzegmohás láp társulás irányába. Ugyanez a folyamat a terület algavegetációjában lényegesen előbbre tart, mondhatni, az algaflóra összetételében már a tőzegmohás lápok jellemzői mutatkoznak meg. A tapasztalt relatíve magas diverzitás az élőhely értékét már önmagában is jelentőssé teszi, és ugyan különleges, unikális algafaj az eddigi vizsgálatok során sem került elő, a veszélyeztetettként nyilvántar­tottak közül mintegy 27 faj képviselőinek (vala­mennyi a Desmidiales rendből) esetenként egészen nagy egyedszámú előfordulása ezt csak növeli. Mindezek alapján a terület megérdemli a fokozott figyelmet mind élőhelymegőrzési, mind kutatási szempontból, egyúttal további monitorozása hasznos informáci­óval szolgálhat a hasonló élőhelyek szukcessziós folyamatainak feltárásához, megértéséhez, és ezen keresztül hatékonyabb védelmükhöz.
求助全文
通过发布文献求助,成功后即可免费获取论文全文。 去求助
来源期刊
Kitaibelia
Kitaibelia Agricultural and Biological Sciences-Ecology, Evolution, Behavior and Systematics
CiteScore
1.30
自引率
0.00%
发文量
19
审稿时长
23 weeks
×
引用
GB/T 7714-2015
复制
MLA
复制
APA
复制
导出至
BibTeX EndNote RefMan NoteFirst NoteExpress
×
提示
您的信息不完整,为了账户安全,请先补充。
现在去补充
×
提示
您因"违规操作"
具体请查看互助需知
我知道了
×
提示
确定
请完成安全验证×
copy
已复制链接
快去分享给好友吧!
我知道了
右上角分享
点击右上角分享
0
联系我们:info@booksci.cn Book学术提供免费学术资源搜索服务,方便国内外学者检索中英文文献。致力于提供最便捷和优质的服务体验。 Copyright © 2023 布克学术 All rights reserved.
京ICP备2023020795号-1
ghs 京公网安备 11010802042870号
Book学术文献互助
Book学术文献互助群
群 号:481959085
Book学术官方微信