Mi történt a történelemmel? Résztvevő-megfigyelői gondolatok egy „autobiografikus paktumról” (Lejeune)

Közismert tény, hogy az elmúlt tíz évben ismét átrendeződni látszik az európai színháztudomány tudásszerkezete. 1 Az „átalakulás” (ahogy történt ez az 1980-as években) ismét reakció. Válasz azokra a kortárs színházi szcénában lezajló folyamatokra, amelyeket a szociológia és az empirikus kutatás rapid terjedése, illetve a szak határainak transzdiszciplináris megnyitása jellemez, kultúratudományi koordinátáit pedig a szociológiai fordulat [social turn] művészetelméleti vonatkozásai jelölik ki. A 2020-ban Neue Methoden der Theaterwissenschaft [A színháztudomány új módszerei] címmel megjelent kötet „a színháztudományi kutatások hálózatát megerősítő és a szak diferenciálódásához, illetve pluralizálódásához hozzájáruló” módszerkritikában látja a változás lényegét. Vagyis a teatrológia tárgyára (nem utolsó sorban a teatralitás vagy az előadásszerűség mibenlétére) irányuló kérdések helyett az kerül a figyelem középpontjába, „hogyan kell bizonyos vizsgálatokat elvégezni, mely eszközök, eljárásmódok, perspektívák bizonyulnak célravezetőnek és ismeretet közvetítőnek [...]”. 2 Nos, az a tény, hogy 2022-ben a Színházi Kritikusok Céhe úgy döntött, „Jövőért” elnevezéssel új díjat alapít, amit az idén harmincéves Kerekasztal Színházi Nevelési Társaság és huszonötéves KÁVA Kulturális Műhely kap meg, azt igazolja, hogy a szakma immár a heterogén perspektívák projektpro-