Nagyszülők és unokák egy háztartásban : Háromgenerációs együttélések Magyarországon

Abstract

A tanulmány a háromgenerációs együttélésekkel foglalkozik. Azokkal a háztartásokkal, ahol unokák, szülők és nagyszülők élnek egy fedél alatt. Noha kétségkívül viszonylag ritka, és hosszabb távon csökkenő tendenciát mutató együttélési formának tekinthetjük ezt, számításaink szerint napjainkban Magyarországon körülbelül 560 ezer ember él ilyen háztartásban. Társadalmon belüli arányukat egy ország általános jóléti szintje, a társadalompolitikák, a generációk közötti szolidaritás erőssége és mintázatai, a népesség demográfiai struktúrája, a generációs együttélések történelmi gyökerei és az ezzel kapcsolatos attitűdök is befolyásolják. Az általunk vizsgált 1980 és 2016 közötti időszakban összességében csökkent, de az 1990-es években növekvő trendet mutatott a háromgenerációs háztartások előfordulása. Időben a társadalmi hátrányok egyre inkább összekapcsolódtak ezzel az együttélési formával: az alacsony iskolai végzettségű szülők körében ugyanis a csökkenés korántsem volt olyan mértékű, mint a magasabban kvalifikáltabbak körében. Az 1990-es években, a gazdasági recesszió évei alatt pedig az átlagosnál sokkal jelentősebb növekedést láthatunk köreikben. Szorosan kapcsolódik ezt a háztartási forma az egyszülős családokhoz is. Ennek főként az az oka, hogy válás után a gyermekes szülők egy része visszaköltözik a szülői házba. Ez is jelzi, hogy az együttélési formák az életpálya során változnak, a háromgenerációs együttélés is bizonyos életszakaszokra (családalapítás környéke, válás utáni életszakasz, gondozást igénylő időskor) jellemzőbb, mint más életpályaszakaszra.