Túlélőhalottak: A poszttraumás állapot, a gyász és a gyógyulás fenomenológiája az Akik maradtak (2019) című filmben

Abstract

Tóth Barnabás 2019-ben megjelent, Akik maradtak című filmjében a traumatizáció úgy jelenik meg, hogy a főszereplők beletörődnek pszichéjük idegenségébe, és helyette a test életben tartására koncentrálnak: habár túlélték a Holokausztot, élőhalottként tekinthetünk rájuk. Pintér Judit trauma-elméletére támaszkodva a tanulmány amellett érvel, hogy a két karakter egyszerre zárkózik el környezetétől és saját magától, hiszen a trauma egy feldolgozhatatlan élményként behatol az énjükbe és megmérgezi azt. Főhőseink idegenként „élnek” saját testükben. A tanulmány által vizsgált fő kérdés az, hogy a film szerint el lehet-e beszélni az elbeszélhetetlent és feldolgozni a soha nem múló traumát, mely ezt az állapotot okozza. A szerző azt állítja, hogy az Akik maradtak hűen tanúskodik a trauma soha nem múló jellegéről, illetve annak elbeszélhetetlenségéről, azonban mindemellett optimista a gyászmunka kapcsán. A szereplők pillantások, érintések és multiszenzoriális emlékképek segítségével „beszélnek” traumáikról; beszéd helyett a nonverbális kommunikáció, a taktilitás és egyéb, szenzoriálisan tapasztalt érzetek kapnak kulcsszerepet a gyászmunkájukban. A szereplők élményeit, gyászukat és közös gyógyulásukat a filmnyelv ugyancsak, Laura U. Marks elnevezésével élve, haptikus módon ábrázolja.