Bátorság a politikában

Abstract

Bódi Ferenc és szerzőtársai érdekes és innovatív kötetet állítottak össze. Az alapgondolatot a cím természetesen már kifejezi, a tartalomjegyzékből pedig rögtön kiderül, hogy a szövegek döntően az 1956-os szabadságharcról szólnak, de vannak benne más témájú tanulmányok is. A bátorság – vagy annak valamelyik közeli rokona, például az állhatatosság, a jó értelemben vett dac (pl. az elemekkel, a sorssal, a rosszal) – a legfontosabb emberi erények közé tartozik, Szókratész pedig kimondottan a politika, az őrök erényének tartja. Míg az erényetika a nyolcvanas években már felfutóban volt a fi lozófi án belül, addig a kortárs politikaelmélet inkább csak az elmúlt években fordít ismét erőteljesebb fi gyelmet a politika személyes vonatkozásaira, beleértve a politikusi erényeket. Diktatúrában persze mindenki politikus, akár végrehajtóként, akár ellenállóként, ha tetszik, ha nem; de azért a demokrácia sem tompítja el szükségképpen a személyességet, különösen, ha valamilyen erős válság, kihívás éri a politikai közösséget. Az elméleti, mondhatni, programadó tanulmányt a bátorságról Bódi Ferenc írta, tömören összefoglalva a platóni és arisztotelészi alapokat. A szabadságharcos bátorság példájával az elnyomó hatalom fő alakjait a kulturális antropológiában ismert „trickster” alakjához hasonlítja. A trickster – legalábbis itt – voltaképpen hamis hőst jelent. Kétségkívül igaz, hogy számos diktátor karizmáját értelmezhetjük ilyen módon, hiszen a megtévesztés annak alkotóeleme volt; ellenben aligha igaz, hogy az ’56-os szabadságharc eltipróihoz bárki is karizmát társított volna. Az viszont annál igazabb, hogy a később kialakuló Kádár-mítosz tartalmazott egy ilyen hősi elemet, amelynek része volt Rákosi áldozatképe, az önmagát megtagadó heroikus megalkuvó képe, a védelmező apa képe, valamint a Nyugattal ügyesen, rafináltan barátkozó politikus képe. Nem tudom, hogy ez elegendő-e egy valódi trickster alakjához, s nem arról van-e legalábbis részben szó, hogy a társadalom – ha szabad megszemélyesíteni