A Nagykörút édesszülei : Építtetők és „jó gazdák” az Oktogon és a Népszínház között

Abstract

Annak a városszerkezeti változtatásnak a rendkívüli léptékét, amelyet a pesti Nagykörút megtervezése, majd kiépítése hozott magával, akkor mérhetjük fel igazán, ha megtekintjük a Halácsy Sándor-féle, 1872-ben készült Pest belterületének városrendezési térképét.1 Ez a térkép jól láttatja ugyanis, hogy az 1871. évi XLII. törvénycikk által megépíteni rendelt négy és fél kilométer hosszú útvonal nem pusztán összekötötte a város központja és perifériája közötti közlekedés sugárirányú főútvonalait: a Nádor utcát, a Váci utat, a Király utcát, a Kerepesi (ma Rákóczi) utat, a Stáció (ma Baross) utcát és az Üllői utat.2 Mivel a Dunától Dunáig rajzolt félkörívet az akkor városiasan kiépült belterület és a mezőgazdasági jellegű, gyér beépítésű külterület határvidékén húzták meg, elvben ideális helyszínt kínált a gyors, „zöldmezős” építkezések számára. Ugyanakkor várható volt, hogy a városperemen megszülető, mintegy 250 házból álló, reprezentatív bulvár jelentősen ösztönözni fogja a környezete beépítését is.