Szerkezetkutatás NMR-spektroszkópiával a gyógyszeriparban: hatékonyságnövelés nem egyenletes mintavételezés segítségével

Abstract

A szerkezeti képletek ugyanolyan módon és mértékben hatják át a kémiai szakirodalmat, és annak ugyanolyan természetes közlési eszközei, mint amilyen magától értetődő természetességgel alkalmazzuk és értelmezzük a szavakat a mindennapi nyelvhasználatban. Ha valaki a mindennapokban egy tárgyról (például egy számítógépről) beszél, akkor többnyire nem kételkedünk abban, hogy az a tárgy valóban az, aminek állítja (számítógép, nem pedig kávéfőző). Hasonlóan, ha egy kémiai szakkönyvben vagy egy folyóiratcikkben találkozunk szerkezeti képletekkel, többnyire az köti le a figyelmünket, hogy a mű szerzői mit mondanak az adott vegyületről, annak tulajdonságairól, kémiai reakcióiról – azon viszont ritkán merengünk el, vajon magát a szerkezetet a szerzők honnan ismerik vagy hogy mennyire lehetünk biztosak annak helyességében. Azonban egy vegyület kémiai szerkezetét nem lehet úgy „látni” [1], mint egy valódi tárgyat. Az atomok kapcsolódási sorrendjét és térbeli elrendeződését indirekt módon, fizikai-kémiai mérési adatokból következtetjük ki. Ennek a szerkezet-meghatározási folyamatnak a végeredménye nagymértékben függ részint az adott molekuláról megszerezhető kísérleti adatok mennyiségétől és minőségétől, részint pedig az ezekből levont következtetések helyességétől [2]. Így tehát az, hogy valóban jó szerkezeti képletet társítunk-e ahhoz az anyaghoz, amiről beszélünk (vagyis a „számítógép” biztosan nem „kávéfőző”), közel sem olyan magától értetődő, mint ahogy azt sokan gondolják. Ezt mutatja, hogy a kémiai irodalomban közölt molekulaszerkezetek meglepően nagy arányban tévesek, amire már számos, a témát vizsgáló szerző rámutatott – ezek közül itt most csak négy jellemző példára hivatkozunk: [3-6].