A magyarországi tejpiac értékesítési árainak alakulása 2003 és 2017 között

László Szántó, János Szenderák, P. Popovics
{"title":"A magyarországi tejpiac értékesítési árainak alakulása 2003 és 2017 között","authors":"László Szántó, János Szenderák, P. Popovics","doi":"10.34100/tejgazdasagvol75iss2pp23-35","DOIUrl":null,"url":null,"abstract":"A nyerstej árak variációs koefficiense alapján az elemzett időszakok nagyobb részében erős ingadozás volt megfigyelhető. A nemzetközi árak tekintetében, a gazdasági világválság időszakában (2008/2009) valamennyi piacon mérhető volt a tejárak jelentős ingadozása, jellemzően 11 és 16% között. Ezt követően mérséklődtek, stabilizálódtak az árak, viszont 2015 és 2017 között ismét 10-14% közötti értékre emelkedtek. Az olaszországi termelői tejárakban nem voltak megfigyelhetők olyan ingadozások, mint az elemzett tagországok értékeiben. Magyarországi szinten vizsgálva a termelői, valamint a fogyasztói árakat, megfigyelhető, hogy a kereskedelmi árak stabilabbak, mint a termelők által kapott nyerstej ár. Ennek két lehetséges oka, hogy egyrészt a kereskedőknek nem érdeke a hirtelen árváltoztatás, mivel az az erősen árérzékeny fogyasztók elvesztését jelentheti. Továbbá a nyersanyagok (nyerstej) hagyományosan jobban ki vannak téve az áringadozás hatásainak, mint a fogyasztói árak. Kizárólag a 2012-2014-es időszakban mutatott hasonló értéket a variációs koefficiens, a többi időszakban a fogyasztói ár ingadozása mindig magasabb volt. Az árarányok vizsgálata során arra jutottunk, hogy a magyarországi árak együtt mozogtak mind a németországi, mind az olaszországi árakkal. Reáláron hasonló képet, de eltérő értékeket kaptunk az elemzés által. A kiinduló 0,04 és 0,27 értékű – 2003-2004-es – korrelációs együttható az elemzett időszak végére elérte az olaszországi és németországi 0,84-es és 0,60-as értéket, amely már egy sokkal szorosabb együttmozgást feltételezett a nyerstejárakban. Az eredmények alátámasztják azt, hogy a magyarországi tejpiac esetében is szorosabb lett az integráció a nemzetközi tejpiaccal. Továbbá a nyerstej árak volatilitása magas, hiszen az elemzett öt időszakból három esetben is 10% fölötti volt a variációs koefficiens értéke. A tejpiac integrációja azt feltételezi, hogy a termelők versenyképesebb helyzetbe kerülnek a következő években. Kiemelt szükség lenne a termelési költségek csökkentésére, mivel az árképzés folyamata nem veszi figyelembe a termelők egyéni termelési költségét. A tejpiaci védőháló fokozása is szükséges ebben az esetben. Látható, hogy a hirtelen vagy váratlan piaci gazdasági események hatása tartós maradhat. A gyenge tejpiaccal rendelkező tagállamok ez esetben szerkezetileg meggyengülnek. Az árak tekintetében várható a további tejpiaci integráció a világpiaccal, ezért a nemzetközi piacról érkező sokkhatásoknak kiemelt szerepe lesz az áralakításban.","PeriodicalId":257505,"journal":{"name":"Tejgazdaság - Hungarian Dairy Journal","volume":"21 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0000,"publicationDate":"2018-12-31","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":"0","resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":null,"PeriodicalName":"Tejgazdaság - Hungarian Dairy Journal","FirstCategoryId":"1085","ListUrlMain":"https://doi.org/10.34100/tejgazdasagvol75iss2pp23-35","RegionNum":0,"RegionCategory":null,"ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":null,"EPubDate":"","PubModel":"","JCR":"","JCRName":"","Score":null,"Total":0}
引用次数: 0

Abstract

A nyerstej árak variációs koefficiense alapján az elemzett időszakok nagyobb részében erős ingadozás volt megfigyelhető. A nemzetközi árak tekintetében, a gazdasági világválság időszakában (2008/2009) valamennyi piacon mérhető volt a tejárak jelentős ingadozása, jellemzően 11 és 16% között. Ezt követően mérséklődtek, stabilizálódtak az árak, viszont 2015 és 2017 között ismét 10-14% közötti értékre emelkedtek. Az olaszországi termelői tejárakban nem voltak megfigyelhetők olyan ingadozások, mint az elemzett tagországok értékeiben. Magyarországi szinten vizsgálva a termelői, valamint a fogyasztói árakat, megfigyelhető, hogy a kereskedelmi árak stabilabbak, mint a termelők által kapott nyerstej ár. Ennek két lehetséges oka, hogy egyrészt a kereskedőknek nem érdeke a hirtelen árváltoztatás, mivel az az erősen árérzékeny fogyasztók elvesztését jelentheti. Továbbá a nyersanyagok (nyerstej) hagyományosan jobban ki vannak téve az áringadozás hatásainak, mint a fogyasztói árak. Kizárólag a 2012-2014-es időszakban mutatott hasonló értéket a variációs koefficiens, a többi időszakban a fogyasztói ár ingadozása mindig magasabb volt. Az árarányok vizsgálata során arra jutottunk, hogy a magyarországi árak együtt mozogtak mind a németországi, mind az olaszországi árakkal. Reáláron hasonló képet, de eltérő értékeket kaptunk az elemzés által. A kiinduló 0,04 és 0,27 értékű – 2003-2004-es – korrelációs együttható az elemzett időszak végére elérte az olaszországi és németországi 0,84-es és 0,60-as értéket, amely már egy sokkal szorosabb együttmozgást feltételezett a nyerstejárakban. Az eredmények alátámasztják azt, hogy a magyarországi tejpiac esetében is szorosabb lett az integráció a nemzetközi tejpiaccal. Továbbá a nyerstej árak volatilitása magas, hiszen az elemzett öt időszakból három esetben is 10% fölötti volt a variációs koefficiens értéke. A tejpiac integrációja azt feltételezi, hogy a termelők versenyképesebb helyzetbe kerülnek a következő években. Kiemelt szükség lenne a termelési költségek csökkentésére, mivel az árképzés folyamata nem veszi figyelembe a termelők egyéni termelési költségét. A tejpiaci védőháló fokozása is szükséges ebben az esetben. Látható, hogy a hirtelen vagy váratlan piaci gazdasági események hatása tartós maradhat. A gyenge tejpiaccal rendelkező tagállamok ez esetben szerkezetileg meggyengülnek. Az árak tekintetében várható a további tejpiaci integráció a világpiaccal, ezért a nemzetközi piacról érkező sokkhatásoknak kiemelt szerepe lesz az áralakításban.
求助全文
约1分钟内获得全文 求助全文
来源期刊
自引率
0.00%
发文量
0
×
引用
GB/T 7714-2015
复制
MLA
复制
APA
复制
导出至
BibTeX EndNote RefMan NoteFirst NoteExpress
×
提示
您的信息不完整,为了账户安全,请先补充。
现在去补充
×
提示
您因"违规操作"
具体请查看互助需知
我知道了
×
提示
确定
请完成安全验证×
copy
已复制链接
快去分享给好友吧!
我知道了
右上角分享
点击右上角分享
0
联系我们:info@booksci.cn Book学术提供免费学术资源搜索服务,方便国内外学者检索中英文文献。致力于提供最便捷和优质的服务体验。 Copyright © 2023 布克学术 All rights reserved.
京ICP备2023020795号-1
ghs 京公网安备 11010802042870号
Book学术文献互助
Book学术文献互助群
群 号:604180095
Book学术官方微信