{"title":"OPEC+, avagy a megbékélés artikulációja","authors":"Benedek Lits, Levente Lits","doi":"10.14267/vilpol2022.01.03","DOIUrl":null,"url":null,"abstract":"Korunkban nyilvánvalóvá vált, hogy a kőolaj-kitermeléssel kapcsolatos gazdaságpolitikai koordináció mélyebb nexusokat ápol a szabadság és biztonság fogalmaival, mint azt korábban el lehetett gondolni. A szakpolitika alkotta keretrendszer radikális megváltozása mintegy önmagából fejti ki annak ellentmondását, hogy képes-e a piac napjainkban artikulálni az értékrendről folyó diskurzust. A demokrácia jelentette struktúra alakváltozását kikényszerítő New Deal és Green New Deal ezt kíséri minduntalan. A technológia pedig alárendelődik engedelmesen az infrastruktúra totális narratívájának, mely ábránd és beszéd a társadalmi igazságosságról. Azonban, mielőtt a cikk címében már jelölt tételt részeiben körüljárjuk, Josep Borrell gondolatát vennénk felütésképp, hogy a megváltozó világrend, a változó világ energiabiztonság-polémiáját követve belássuk, hogy a kultúra a technológia és az esztétika szükségszerűen jelen vannak az új középtávú szakaszban, így pedig a dekarbonizáció piaci mechanizmusa kifejezője a megbontott közösség helyreállításának, a megbocsátás dialektikájának.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"61 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0000,"publicationDate":"2022-11-09","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":"1","resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":null,"PeriodicalName":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","FirstCategoryId":"1085","ListUrlMain":"https://doi.org/10.14267/vilpol2022.01.03","RegionNum":0,"RegionCategory":null,"ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":null,"EPubDate":"","PubModel":"","JCR":"","JCRName":"","Score":null,"Total":0}
引用次数: 1
Abstract
Korunkban nyilvánvalóvá vált, hogy a kőolaj-kitermeléssel kapcsolatos gazdaságpolitikai koordináció mélyebb nexusokat ápol a szabadság és biztonság fogalmaival, mint azt korábban el lehetett gondolni. A szakpolitika alkotta keretrendszer radikális megváltozása mintegy önmagából fejti ki annak ellentmondását, hogy képes-e a piac napjainkban artikulálni az értékrendről folyó diskurzust. A demokrácia jelentette struktúra alakváltozását kikényszerítő New Deal és Green New Deal ezt kíséri minduntalan. A technológia pedig alárendelődik engedelmesen az infrastruktúra totális narratívájának, mely ábránd és beszéd a társadalmi igazságosságról. Azonban, mielőtt a cikk címében már jelölt tételt részeiben körüljárjuk, Josep Borrell gondolatát vennénk felütésképp, hogy a megváltozó világrend, a változó világ energiabiztonság-polémiáját követve belássuk, hogy a kultúra a technológia és az esztétika szükségszerűen jelen vannak az új középtávú szakaszban, így pedig a dekarbonizáció piaci mechanizmusa kifejezője a megbontott közösség helyreállításának, a megbocsátás dialektikájának.