A külügyi szolgálat szervezésének kihívásai az Osztrák–Magyar Monarchiában (1895–1918)

Abstract

A külügyi szolgálat hagyományosan emblematikus és magas presztízsű hivatali szférának számított a Habsburg Monarchiában, amely a közös hadsereggel egyetemben az 1850/60-as évek birodalmi strukturális és államjogi reformjait, az 1867. évi közjogi kiegyezést és a dualista rendszer kialakítását követően a Monarchia egységének egyik utolsó támaszává, reprezentációjává vált. A külügyi szolgálat három ágának szervezeti gyökerei régre nyúlnak vissza, ezek egységes rendszerré formálódása a 19. század közepén zajlott. A külügyi rendszer kihívásai nagyban érintették a konzuli ágazatot, amely a folyamatosan bővülő ügykörök, a növekvő ügyforgalom, az intenzív nemzetközi kereskedelem mellett a dualista rendszerből fakadóan az osztrák és a magyar szakminisztériumok befolyásának, valamint a bővülő alkalmazandó joganyagnak is ki volt téve. Ebben a tanulmányban osztrák és magyar levéltári anyagok feldolgozásával a konzuli ügykörök bővülését és a konzuli ágazat különleges funkcióit – úgy mint a nemzetközi szervezetekben való képviseltetést – ismertetem, egyes cs. és. kir. konzuli tisztviselők példáját is vizsgálva. Végül röviden összegzem a külügyminisztérium által a kihívásokra adott válaszokat és reformkoncepciókat, különös tekintettel a konzuli ágazat utánpótlásképzésére.