Béldi Pál politikai küzdelmei az Apafi kori elitben

Abstract

A két főember rivalizálása 1670-re mindenki számára világos volt, Bánffy Dénes megöletése azonban nem elsősorban Béldin múlt. A Bánffy által írott levelekből és a kor főurainak a levelezéséből is látható, hogy Bánffy ekkorra szinte mindenkivel szembekerült a főúri elitben. Mivel ekkorra elsősorban Teleki és Bánffy maradtak kapcsolatban Béccsel, Bánffy a legtovább Telekivel maradt baráti viszonyban. Bánffy maga is úgy látta, hogy Teleki és ő azok, akiket az Magyar Királysághoz fűződő túlzottan erős kapcsolat fenntartásáért felelősnek tartottak Erdélyben, ám ő ezt küldetésnek tekintette, és szentül hitte, hogy a politikai irányváltás elengedhetetlen Erdély fennmaradásának szempontjait tekintve: „Az magyarországi dolgokban hogy nekünk sokat tulajdonítanak, nem kétlem, Uram, bizony, de nekünk csak el kell követnünk azt, az mivel Istennek, hazánknak, nemzetünknek s felebarátinknak adósok vagyunk, úgy áld meg Isten bennünket. Bizony ő nagyságok is nemcsak magok jováért emeltettek Istentűl arra az méltóságra.”1 Teleki később, Bánffy Dénes halála után egyenesen azt állította róla egy levelében, hogy „Szegény Bánffi uram felől sokat beszélnek és mondják, ha ű szegény nem lött volna (mivel tudták nagy hatalmát urunk s asszonyunk előtt és hogy az ausztriai háznak fizetett szolgája volna), régen elküldött volna a francziai király urunkhoz ő nagyságához ezen dolgok felől; de az mulattatta el”.2 Emellett Bánffy valójában egyik nagyhatalomban sem bízott, ahogy maga fogalmazta: „Uram, Isten büneinkért az két nagy és ravasz nemzetség közé vetett bennünket; az mit practicájokban eszünkben veszünk is, úgy kell tettetnünk, mintha igen együgyüek volnánk.”3 Apafi Mihállyal azonban megromlott a kapcsolata, csakúgy, mint számos főúrral, mivel hirtelen haragú és rendkívül agresszív emberként tekintettek rá. Egy neki írott levélből idézett Bánffy Telekinek írt levelében, amelyben arra figyelmeztették, hogy „ő nagyságának (ti Apafinak) oly nehéz szovai voltak Kegyelmed ellen, kit ember gondolni sem tudna, noha ha Isten Kegyelmedet behozza, elhittem, azok mind másképpen lesznek; egyéb iránt az szó bizony mérges volt”.4 1670 decemberében újra azt írta Telekinek, hogy „bizony udvartúl nem alacsony ember írja oly