Sztatinkezelés vesebetegekben: mit, mennyit, mikor?

Abstract

A koleszterinszint-emelkedés és a szív- és érrendszeri kockázat közti összefüggés jól ismert. A koleszterinszint-csökkenésben igazi áttörést a sztatinok alkalmazása jelentett. Számos vizsgálat igazolta a sztatinok lipidszint-, cardiovascularis kockázatot (CV) csökkentő, valamint érelmeszesedést lassító, plakkregressziót okozó hatását. Az átlagpopulációhoz hasonlóan, a vesebetegek széles csoportjában is számos vizsgálat igazolja a sztatinok CV kockázatcsökkentésben játszott szerepét, amely főleg az enyhe-mérsékelt vesefunkció-beszűkülést mutató betegekben a legkifejezettebb, de még a dializált populációban is kimutatható hatékonyságuk. Szintén vizsgálatok igazolják hatékonyságukat a veseprogresszió lassításában és a proteinuria csökkentésében, de szerepük lehet a kontrasztanyag és aminoglikozid, valamint szívsebészeti beavatkozások akut vesekárosító hatásának kivédésében. Mind cardialis, mind egyéb renoprotectiv hatékonyságuk a lipidcsökkentés és pleiotrop hatásuk összeadódásával magyarázható. A vesebetegekben igazolt fokozott szív- és érrendszeri kockázat alapján a nemzetközi és hazai ajánlásokban a krónikus vesebetegséget a nagy, illetve igen nagy kockázatú csoportba sorolták, amelyekben meghatározott alacsony célértékek elérése csak agresszív antilipaemiás kezeléssel érhetők el. A sztatinok közül így előnyt élveznek az intenzívebb lipidcsökkentést elérő molekulák, nem kellő hatékonyság esetén vagy akár induláskor is már koleszterinfelszívódást gátló ezetimib hozzáadásával.